Úgy érzem, a nyári semmittevés után igencsak beköszöntött a rohanás és a dolgos hétköznapok rég nem látott rendszere. Legalábbis abból ítélve, hogy az egyetem első 2 hetében majd' kipurcantam, a harmadik hétre nagyjából rendeződtek a dolgaim, viszont akkor meg már bevállaltam egy telekomos oktatást, csütörtöktől vasárnap 8-16 óráig (ami azt jelenti, hogy hatkor kelek), információáradat a javából. Ezzel nem is lenne baj, de múlt héten OKJ-s vizsgám volt, péntek-szombat, már össze-vissza beszéltem, annyira fáradt voltam, ezen a héten meg ugye jött ez. A jövő hét ugyan úgy fog zajlani, mint a mostani, már most várom, hogy legyen vége, és szusszanhassak egyet. Nem panaszkodom, még bírom, csak hirtelen és nagy változás ez nekem.
2014-09-27
2014-09-25
Az ősz az új tavasz
Mint ahogyan most a kedd az új hétfő. Szóval régi blog, új néven, címen, én is inkognítóban. Félig. Aki ismer, annak a név (Lille) sem új, a webcímben lévő kötőszócska pedig végképp mindent elárul. Mert néha jó csak úgy random leirogatni a dolgaimat, viszont mostanában már nem igazán vágyom az önmutogatásra, egyre inkább tartok attól, hogy a blogolás valamilyen szinten nehogy hátrányt jelentsen. Más részt egy hosszú nap után se kedvem, se energiám nincs szépnek lenni, csak maximum kócos hajjal, morcosan bevágódni a gép elé. Szóval ezért történt ez a blog.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)